SunnySide Art: Szinte minden létező irodalmi díjat a magáénak tudhat. Maradt-e még szakmai motivációja?

András: Köszönöm, de a „motiváció” nem a díj. Tényleg nem az. A motiváció valami egészen más. Hogy maradjon valami utánunk. Talán ilyesmi. A díjak segítenek abban, hogy fennmaradjon az, amit létrehoztunk. Ha valamiért örülök egy díjnak, akkor az a remény, hogy van értelme. Hogy megmarad valami. Kertész Imre Nobel-díjas. Az első magyar Nobel-díjas író. A Nobel Bizottság azzal, hogy díjazta Kertészt, felhívta a figyelmet az ő nagyon fontos regényére. A motiváció valami ilyesmi – hinni abban, hogy amit csinálok, az fontos, és felhívni a figyelmet arra, amit csinálok. A díjak ebben segítenek.

SunnySide Art: Ezen a területen mennyire létezik tudatos karrier építés, és az Öné mennyire volt az?

András: Szinte reménytelen „tudatosan” karriert építeni az irodalomban. De lehet józanul, okosan létezni, amikor nem gyalogolok bele értelmetlenül a másikba. Én mindig ösztönös voltam. Volt, amikor szerencsém volt, volt amikor nem volt szerencsém. Igyekeztem a színvonalas, érdekes ügyek mellé odaállni. Nem mindig sikerült.

SunnySide Art: Többször mesélt róla, hogy már gyerekként költőnek készült. Emlékszik még, hogy az első verseit mennyi idősen és minek a hatására írta?

András: Tény, hogy ötévesen költőnek készültem, de nem nagyon írtam verset. Valahogy azt nem tartottam fontosnak. Az első közlésre érdemes verset 18 éves koromban írtam. Ez a „Hatsoros” című vers, ami az első kötetemben is olvasható. Valamiféle ars poetica lett. Hogy minek a hatására? Nem tudom. Van benne valamiféle eleve elrendelés. Akkoriban azt gondoltam, az életünk valamiféle eleve elrendelt pálya.

SunnySide Art: Hogyan látja az irodalom szerepét a mai modern világban, van-e még jelentősége, vannak-e új formái?

András: Nagyon is van jelentősége. Növekedett az elmúlt években a jelentősége, mindenki író akar lenni, meg költő. Életpálya-lehetőség lett, ami nagyon meglepő. Ezért nagyon is nagy a jelentősége, perspektívát ad, a kreativitás megélésének lehetőségét. Új formák? Nem hiszem.

SunnySide Art: A TÁRKI Zrt. 2020 nyarán végzett felmérése szerint a magyar felnőtt lakosság csupán 13%-a olvas rendszeresen könyvet. Mit gondol, az embereknek kell visszatalálni az irodalomhoz, vagy az irodalomnak kell új módokon visszatalálni az emberekhez?

András: A felnőtt lakosság 13 %-a nem kevés. Komolyan nem. Szerintem ez több, mint 100 évvel ezelőtt. Ha van nagyjából egymillió magyar, aki rendszeresen könyvet olvas, akkor boldog vagyok.

SunnySide Art: Évek óta vezet nagy sikerrel szépírói kurzust a Kodolányi János Egyetemen. Azért kezdett tanítani, mert irodalmi tradíciókat szeretne továbbadni vagy új utakat akar megmutatni a hallgatóinak?

András: Tanítom a szépírást, mert ez lett a munkám. Főállásban vagyok a Kodolányin, fizetést kapok a munkámért. Ez jó. Sokáig voltam olyan helyzetben, hogy nem volt fix munkahelyem. Az nehéz volt. Van egy műveltségi háttér, valamint egyfajta gondolkodás, amit szeretnék átadni. Vannak szerzők, akiket mindig előveszek. Ez fontos a számomra. Új utak lehetőségét is mutatom, de az irodalmi hagyományt is tanítom. Szeretek tanítani. Még akkor is, ha léteznek olyan indulatok és törekvések napjainkban, amelyek a „gépies” oktatást akarják megvalósítani, vagyis azt, hogy a tanár ne legyen ember, a tanítvány és a tanár között ne alakulhasson ki semmilyen emberi kapcsolat, barátság akár. A régi időkben ez nem így volt. A klasszikus tanár-tanítvány viszony sokszor alapult szimpátián. Ez ma már tiltott, ami veszteség, szerintem.

SunnySide Art: Mesélne nekünk A párizsi lakásom című verse születéséről?

András: Mindig szerettem Párizst, Franciaországot. Volt olyan időszak az életemben, amikor ott akartam élni. Arra gondoltam, hogy lesz egy párizsi kis lakásom, ott élek, kiszakadok az itthoni valóságból. Annyira szerettem volna egy kis párizsi lakást, hogy foglalkoztatott a gondolat, hogyan is vehetnék egyet. Persze, erre semmi esélyem nem volt. De az igény, ami bennem kialakult, még álmaimban is kísértett. Volt néhány éjszaka, több is, amikor azt álmodtam, vettem egy párizsi lakást. Olyan valóságos volt az álom, hogy a reggeli ébredésnél percekig azt hittem, valóban van Párizsban lakásom. Ezt írtam meg versben. Versben megírtam az álmomat, és azóta nem álmodom többet a párizsi lakással.

Petőcz András József Attila-díjas, Márai Sándor-díjas és Magyarország Babérkoszorúja díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett író, költő, szerkesztő.

Az elmúlt öt évben megjelent művei:

• A vízpartot becsomagolni. Esszék, kritikák, interjúk; Napkút, Bp., 2021
• Idegenek-trilógia, Egy évszázad története, regény, Napkút kiadó, 2020
• A denevér vére,Novellák. Napkút kiadó, 2019
• A visszaforgatott idő, Versek. Tiszatáj kiadó, 2019
• A macska visszatér. Orpheusz Kiadó, 2019
• Experimentális költészet 1980–2018,Gondolat Kiadó, Bp., 2018
• Ancika. Kisregény és elbeszélések, Fekete Sas Kiadó, Bp., 2018
• ... és arcára álarcot teszen.Versek, Orpheusz Kiadó, Bp., 2017