SunnySide Art: Egy informatikus miért és hogyan kezd az írással foglalkozni?

József: Volt egy… hogy mondjam… lelki problémának szokták nevezni az ilyet. Egy ilyen „minor válságban” voltam és elkezdtem írni mindenféle három-négy soros, össze-vissza rímelő dolgokat. Az eredeti szakmám geológus, tíz évet dolgoztam benne majd átnyergeltem az informatikára. Még csak különösebben versolvasó ember sem voltam, de volt ez a lelki gond, ami foglalkoztatott, és egyik reggel, amikor mentem be dolgozni, eszembe ötlött két sor. Még csak nem is rímeltek. Fogtam egy papírt a zsebemből és felírtam rá. A blogomon most is olvasható (http://fabijoespub.blogspot.com/2010/03/annotaciok.html - a szerk.), az lett a címe, hogy Anti-Catullus. Nem gyűlöllek még, de szállnak az évek, / S reggeleink szótalanul telnek el immár. Ebből lehet tudni, hogy mi volt a lelki válság. 

SunnySide Art: Miután kiírta magából ezt a lelki válságot, mi adott további ihletet?

József: Az első időszak összes verse meglehetősen hasonló. Mármint hasonló dolgokról szól más megfogalmazásban. Próbáltam kilépni ebből a témakörből, de a mai napig viszonylag szűk körben mozog, hogy miről írok, habár próbáltam arra koncentrálni, hogy azért ne legyen nagyon egysíkú, amit írok. 

SunnySide Art: És azt hogyan kell csinálni, hogy az ember erre koncentrál?

József: Az elején kifejezetten a belsőmre, a saját hangulataimra koncentráltam, aztán idővel próbáltam társadalmi jelenségekre is reagálni, általános dolgokra. Elkezdtem olvasni is, tudatosan figyelni más költőket, klasszikusokat és kortársakat, magyarokat, külföldieket egyaránt. Nem tartom magam zseninek, egyszerűen vannak olyan gondolatok, amik eszembe jutnak, és amiket úgy érzem, ki kellene fejezni, de szükségem van mintákra. Azért igyekszem rafináltan csinálni, mert ha megtetszik egy vers gondolatvilága, képei, ritmusa, rímei, kifejezésmódja, és annyira megtetszik, hogy mondhatni megihlet, akkor kifejezetten koncentrálok á, hogy ne lehessen visszafejteni, hogy honnan származik az ihlet. (nevet) Egyébként ez inkább egy magammal szembeni elvárás, félig-meddig kötelességtudat, mert ha már eljutottam valamilyen szintig az írásban, akkor nekem kutya kötelességem, hogy ezt a népet ezen a módon szolgáljam. Még akkor is, ha halálom után megszűnik a weboldal és sosem kerül nyomtatásba, az, amit alkottam, a magamban kidolgozott vagy nekem adatott tehetséget muszáj felhasználnom. Ezért a bennem történő eseményekre és a körülöttem történőkre reagálni próbálok, aztán vagy sikerül vagy nem. 

SunnySide Art:  Az idők végezetéig című versben azon elmélkedik, hogy az emberábrázolás rabul ejtheti-e az ábrázolt ember lelkét. Foglalkoztatja ez a téma?

József: A Winnetou-ban van egy olyan jelenet, amikor Old Shatterhand lerajzolja egy párbajozó indiánfőnöknek a képét, majd összegyűri, pisztolyba tölti mondván, hogy ha kilövi, és a papír darabokra szakad, akkor azzal megszűnik a lelke. Ezt még gyerekként olvastam és nagyon megragadt bennem. Nagyon ősi képzet, hogy ha az ember képe fogva van, akkor azzal az ember lelke van fogva. A mohamedánoknál is tilos az emberábrázolás emiatt. A verset egy megtörtént helyzet hívta életre. Csepelen lakom, hazafelé mentem az utcán a HÉV-től. Ez egy fasor. Koratavasszal még nem voltak lombosak a fák, a járdán lehetett látni a meztelen fák összefonódó ágainak árnyékát, mintha rácsok lennének. Innen jött az asszociáció, ebből a látványból, hogy az én árnyékom is ott volt köztük, a rácsok mögött. Ebből a képből indult ki a vers. Igazából nem akartam ezt a filozófiát kifejteni a versben, csak tudatában voltam ezeknek a dolgoknak, amikor írtam. Sok versem születik saját élményből, amit megpróbálok megfogalmazni.