SunnySide Art

SunnySide Art

FERENCZFI-FARAGÓ ESZTER: „ÖRÖKKÉ MAGASABBRA” (TANDORI DEZSŐ EMLÉKÉRE)

Interjú a szerzővel

2021. március 16. - Art.SunnySide

 

vlcsnap-2021-03-16-13h35m37s206.png

SunnySide: Jól gondolom, hogy te már nagyon korán elkezdtél írni?

Eszter: Ötéves koromban már izgattak a betűk, amiket nem tudtam elolvasni. Aztán magam alkotta dalocskákat írtam saját szöveggel. El is határoztam, hogy költő leszek, de fogalmam sem volt, hogy az amúgy mit jelent, csak láttam, hogy édesapám és nagymamám is írnak. Édesanyám pedig mindig könyvtárba vitt. Ha valamit nem tudtam elolvasni, ráböktem, és elmeséltem azt a történetet, amit a képek, leporellók alapján elképzeltem. Kilencévesen megírtam az első versemet, aminek máig emlékszem a tartalmára. 

SunnySide: Rímeket is használtál?

Eszter: Hát nekem úgy tűnt, hogy rímel… (nevet)

SunnySide: Ezek szerint akkor még nem volt tudatos. Mikor kezdted tudatosan használni?

Eszter: Máig nem használom tudatosan. Legfeljebb javításnál. Ha bántja a fülem valami, akkor javítom. De egyébként én örökké javítok. Először ötödikes koromban volt egy nagyon-nagyon jó magyartanárom. Elég rossz gyerek voltam, és azzal próbált fegyelmezni, hogy feladatokat, témákat adott nekem, hogy írjak, és rájött, hogy hoppá, ezzel engem tényleg le lehet kötni. Egy ötödikes gyerek ugye nem szeret sokat írni, én mégis 8-10 oldalas fogalmazásokat írtam, ami neki nagyon tetszett, és ő kezdett bíztatni, hogy írjak, írjak, írjak. Aztán sajnos meghalt, nem maradt, aki foglalkozna velem. Középiskolában egy elég rossz magyartanárom volt. Azzal indította a bemutatkozást, hogy ő nem szereti a magyart, csak muszáj volt felvennie, de egyébként ő a történelmet szereti. Amikor én odaólálkodtam hozzá a verseimmel, hogy mégiscsak segítsen már, onnantól kezdve ő nagyon nem szeretett engem. (nevet) 

SunnySide: Ennek ellenére kitartottál. 

Eszter: Igen, folyamatosan írtam. Tizenéves voltam, amikor Keresztury Dezső pártfogásába vett, de mivel akkor már elég idős volt, hamar meghalt ő is. Aztán pályáztam, egy novellámmal megnyertem az év könyve pályázatot, később a A hetedik online újságnak lettem az egyik szerkesztője.

ferenczfi-farago_eszter_portreja.jpg

SunnySide: Mi áll közelebb hozzád? A próza vagy a líra? 

Eszter: Mind a kettő, a hangulatomtól függ. A vers az úgy elkezd jönni, akkor muszáj mindent félbehagynom és leírnom, különben elfelejtem. A prózával pedig úgy vagyok, hogy sokáig zakatol az agyamban, éjszaka, alvás közben megszületik a fejemben, egyik részem alszik, másik alkot, és amikor felébredek, már csak le kell írni és tisztázni. 

SunnySide: És tényleg emlékszel is rá, hogy mi született meg alvás közben? 

Eszter: Igen. Nagyon ritka, hogy nem. Amikor nagyon fáradt vagyok. 

SunnySide: Biztosan sokan irigyelnek ezért.

Eszter: Azt nem tudom, mert egyébként erről nem nagyon szoktam beszélni, ugyanis nem szeretnék pszichiátriára kerülni. (nevet) Pedig végül is ez az igazság, ez így működik.

vlcsnap-2021-03-16-13h34m59s161.png

SunnySide: Vissza tudod idézni, hogyan született az Örökké magasabbra című versed? 

Eszter: Tandori Dezső halála után, az ő emlékére írtam. Annyira váratlanul ért a dolog… 

SunnySide: Tandori és a csend milyen összefüggésben állnak? 

Eszter: A költő és a csend, az alkotó csend, amire szükségünk van, ami nélkül nem keletkezhet, vagy nem teljesedhet ki egy írás. Ez belső és külső csend egyaránt. 

SunnySide: A belső csend, hogyan tud megszületni egy alkotóban? 

Eszter: Amikor még nem formálódik szavakká az, amit az ember írni szeretne, csak érzi, hogy valami közeledik, van egy hangulat, állapot, érzés, ami elkezd közel lopakodni. Ez még az a csend, ami arctalan.

 

Ferenczfi-Faragó Eszter eddig megjelent kötetei:
Hajléktalan angyalok (2012)
Novemberi levelek (2015)

A bejegyzés trackback címe:

https://art-sunnyside.blog.hu/api/trackback/id/tr1016466784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása