SunnySide Art: Az A hetedik folyóirat oldalán a bemutatkozásában azt írta magáról, hogy nem gondolkozhat maga felől sem költői, sem művészeti léptékkel. Ön szerint mikor kezdhet az ember magáról ekképpen gondolkozni?

Imre: Azt hiszem, akkor, amikor elkezd olyan visszaigazolásokat kapni, amik biztonságot adnak neki. Amikor érzi azt, hogy otthonára lel abban, amit csinál, és minőségi kimenetelei vannak annak, aminek nekikezdett. Önmagáról egy ember sohasem mondhatja azt, hogy művész. A teljesítményének kell őt igazolnia. 

SunnySide Art: A visszaigazolást kitől kell kapni? A közönségtől, illetve olvasótól, vagy a szakmai visszaigazolás a fontos?

Imre: Mind a kettő. Ezt a fajta címadást nem kizárólagosan tudhatja magának a szakma. A minőségi olvasó dönti el, hogy hova tartozik egy alkotó. Szerintem minden igazi művész egész életében egy hatalmas válsággal küszködik. Nem is azon gondolkozik, hogy igazi művész-e, hanem azon, hogy a mű, amit alkotott, mire képes.

SunnySide Art: És az hol érhető tetten, hogy egy mű bizonyított? Mitől lesz az irodalom minőségi?

Imre: Attól, hogy nyomot hagy az emberekben, lelkileg és szellemileg is. A kultúra az egész emberi társadalmat követi, sőt, motiválja és élteti. Az igazi művészet mindig előremutató, és maga után hoz egy fejlődést. Nyelvünk és kifejezésformáink is fejlődnek. A művészet szép, és a szépsége által boldogságot tud okozni az ember. Ha egy művész meg tudja fogni a valóságot - ami szinte lehetetlen, de mégis, egy pontját sikerül megragadnia - és a befogadó azt mondja, hogy na, ez igen, és bármilyen szomorú is netán az az írás, de ő ettől boldog tud lenni, ha ezt meg tudjuk teremteni egy-egy alkotásunkkal, akkor talán művészetet csinálunk. És minél több visszaigazolás van erről, akkor nevezhető mások által valaki művésznek.

SunnySide Art: Az ön esetében az önkifejezés a fontos, vagy a visszajelzéseken keresztül a kommunikáció vagy a gondolatainak a megértetése szélesebb körben? És egyáltalán mennyire fontos, hogy széles körben legyen értelmezhető az, amit alkotóként létrehoz?

Imre: Önkifejezési szándék, készség és szükséglet nélkül egy művész nem tud alkotni. Az énből indulunk ki. Az igazi művészet viszont ott kezdődik, ahol az alkotó ettől az éntől valamilyen formában elszakad. Nyilván az ember alanyi módon kezd írni, de én például nagyon sokszor nem oda lyukadok ki, ahová az elején elképzeltem. Emellett a stílus is nagyon fontos, ha az ember megtalálja a saját hangját, és annak a határait, és abban elkezd komfortosan mozogni, az nagyon jó dolog. És persze az olvasás nélkül nem lehetséges az írás.

SunnySide Art: A Mindent című verse egy nagyon rövid, mégis nagyon mélyről jövő, mély dolgokat megmozgató alkotás. Milyen körülmények között született?

Imre: Fontos ez?

SunnySide Art: Nem az?

Imre: Bessenyei Ferenc fájlalta, hogy a színművészetet előadó művészetként gondolják, pedig az egy teremtő művészet. Én úgy gondolom, hogy ha elmondom a körülményt, az majd földhöz köti az írás.

SunnySide Art: De ha nem is a keletkezéséről, de az érzelmi állapotról sem szeret mesélni a versei kapcsán? Szokott olyan visszajelzéseket kapni, amiket jó lenne pontosítani? Vagy bárki gondolhat bármit az alkotásairól?

Imre: Amikor íróműhelyt tartunk, akkor is az a szabály, hogy a szerző nem szólhat, némán hallgatja a visszacsatolásokat. Persze az olyankor még egy alkotói folyamat közepe, de ha már megírtuk az alkotásunkat, felkerült az i-re a pont, elkészült a munka, én akkor is ugyanezt a magatartást tartom követendőnek. Hiszen olyankor én már elengedtem az írásomat, változtatni már úgysem tudok rajta. Magamat tudom építeni a visszacsatolások alapján. Persze ez a falat hol keserű, hol pedig nagyon édes.

SunnySide Art: A mostani élethelyzetében, mint jó ideje publikáló író, még most sem gondolhat magára költői vagy művészeti léptékkel?

Imre: Majd akkor, ha letettem valamit az asztalra. Valóban, azt a szintet már elértem, hogy mások azt írták a nevem mögé, hogy költő. (nevet) Főszerkesztői mivoltomat valóban magabiztosabban tudom felvállalni. Azért bízom benne, hogy minél több versem kerül nyilvánosságra, és akkor az olvasói, befogadói majd megítélik, hogy én hol tartok.