SunnySide Art: Mit jelent számodra az, hogy írsz?

Ildikó: Mindent. Épp ma fogalmaztam meg, hogy az ördöggel is cimborálnék az írás sikeréért. Aztán a sikert odaadnám az isten szerelméért. És van még egy sor, de az nem jut eszembe… (nevet)

SunnySide Art: És mit értesz az írás sikere alatt? Mikor sikerül egy írás?

Ildikó: Ha olyan visszajelzéseket kapok.

SunnySide Art: Az olvasóktól vagy a kritikától? Kinek ír egyáltalán az ember?

Ildikó: Ezt még nem döntöttem el. (nevet) Hol ennek írok, hol annak.

SunnySide Art: Mióta foglalkozol írással?

Ildikó: Már ifjúkoromban regényt írtam. Na jó, eljutottam pár sorig. Egyszer hetedikes koromban a suliban eszembe jutott egy nagyon jó ötlet. Annyira vártam már, hogy hazaérjek és leírjam, hogy semmi másra nem is tudtam gondolni. Nem is figyeltem az órán. El is jutottam pár sorig, aztán valahogy elment a hangulatom… (nevet). De rengeteg szépirodalmat olvastam mindig, szavalóversenyeken indultam, prózamondó versenyeket nyertem. Aztán verseket írtam, titokban, a fióknak. Anyukám pedig megtalálta.

SunnySide Art: És mit szólt?

Ildikó: Összeült a családi kupaktanács, apukám, anyukám, én, kérdezték, hogy ez mi. Miért akarnék én író lenni, hiszen Petőfi már van. Halálra rémültek, hogy éhen fogok halni. Bosszúból elmentem népművelőnek.

SunnySide Art: És akkor innentől nem volt megállás?

Ildikó: Ó, dehogynem. Jött egy nagyon hosszú idő, amikor nem volt türelmem írni, nem is volt mondanivalóm. A pénzügyi szakmában kezdtem dolgozni, jól kerestem, nem is foglalkoztam írással, csak a munkának éltem. Ebből az mentett meg, le kellett költöznöm anyukámhoz vidékre, mert nem lehetett egyedül. Otthagytam az ügyfélkörömet. Aztán amikor anyukám meghalt, éreztem, tudtam, hogy nekem ott kell maradni. Apukám méhész volt, a halála után anyukám folytatta, de hát kellettek segítségek. És volt egy fiatalember, aki ment segíteni, beleszeretett a méhészetbe, megtetszett neki a gazdaság, jött hozzám, hogy méhcsaládot akar venni. Így kezdődött… (nevet).

SunnySide Art: Tehát azért vetted fel az írás fonalát, mert szerelmes lettél?

Ildikó: Igen, illetve valójában azért, mert aztán szakított velem. Átéltem egy olyan veszteségélményt, ami nem is letaglózott, hanem inkább a jelenbe hozott. Egy réges-régi szerelemélmény miatt bezárt energiák ekkor mind kiszakadtak belőlem. Arra gondoltam, hogy én ezt nem adom fel olyan könnyen, így megkérdeztem a fiatalembert, hogy ha róla írok, akkor az érdekli-e. Azt mondta, talán. Mondom, akkor nem akkora a baj… (nevet).

SunnySide Art: Értem. Azért kezdtél újra írni, hogy tudasd vele az érzéseidet?

Ildikó: Igazából miután engedélyt adott, egy hétig nem is írtam semmit. Úgy látszik, ha szabad írni, akkor az ember nem tud. (nevet) Aztán mégis elkezdtem. Túl hosszúakat írtam, amiket ő se olvasni, se érteni nem akart. De igen, kifejezetten neki kezdtem írni, vele akartam kommunikálni, az volt a célom, hogy megértessem magam. Mindig is nehezen érthetőnek tartottam magam.

SunnySide Art: És azóta?

Ildikó: Ez a felfokozott állapot két évig tartott, és ez alatt a két év alatt nekem annyi energiám volt. Minden sejtemet átjárta. Nem tudtam, hogy mi volt ez, de nagyon jó volt. Aztán vissza kellett jönnöm vidékről, három helyen dolgoztam hatvanévesen. Az írás viszont már megmaradt. Elkezdtem online felületeken publikálni, aztán utánajártam, hol lehet ezt tanulni.

SunnySide Art: Mit lehet tudni a Frustrato című versedről?

Ildikó: Magyar Éva költőnek volt egy hasonló olaszos vagy idegen szavas verscíme, ami nekem nagyon megtetszett. Most persze nem jut eszembe… (nevet) (Magyar Éva: Doloroso – a szerk.) Azt hiszem, habár nem szokott ilyen történni, először a cím volt meg, aztán a vers egyszerűen kibuggyant belőlem. Ez úgy, ahogy van, megtörtént velem, amikor anyukám halálhírét megkaptam. Van egy másik versem, ami ennek tulajdonképpen a párja. Abban mintha a színes film átváltana fekete-fehérré, tompává, mattá válik minden, egy fuvallat hatására, amit a halálhír előtt éreztem. Az meg is jelent egy antológiában. A Frustrato-t viszont a cím ihlette meg, jóval később. Nem volt egy gyors vers… Úgy látszik, előbb más dolgoknak kellett előjönnie, hogy ez megszülethessen.

SunnySide Art: Mikorra várhatjuk az első kötetedet?

Ildikó: Isten tudja. Ha szól, tudatom majd. Rábíztam magam. Remélem legalább is, hogy nem az ördögre. (nevet) De ki tudja? Ebben a nagy kavarodásban.